Idén 2013-ban még alapíthat kft-t 500 ezer forint törzstőkével. Sőt.
Jövőre is, egészen 2014. március 15-ig, az új Ptk. hatálybalépéséig, amikor is már csak 3 millió forint törzstőkével tehető meg ugyanez.
Egyszemélyes kft alapítása esetén, a törzstőke teljes hányada készpénz 100 ezer forint elég az alapításhoz, a többit 1 éven belül kell rendezni a cég felé.
Többszemélyes kft alapításakor pedig minimum 250 ezer forintot kell a kft rendelkezésére bocsátani, a többit ugyancsak egy éven belül.
Mindkét esetben szabály, hogy a hiányzó készpénzhányadot egy éven belül viszont be kell fizetni.
A kft alapítás létrejöhet csak apporttal is, könyvvizsgálóra, hitelesítő külső személyre nincs szükség, ez igaz az egyszemélyes kft-re is.
Mi lesz a most, illetve 2014. március 15-ig alapított kft-k sorsa, már ami a törzstőkét illeti?
Ugyanaz, mint ami a 2006-ban alapított 500 ezer forint jegyzett tőkéjű korlátolt felelősségű társaságé.
A következő posztomban elmesélem.:)
Gálusz Gábor