Menü Bezárás

Cégalapítás 2013 – mi változik az új évben?

Cégalapítás 2013 – változatlan feltételekkel

Sokan kérdezték tőlem, hogy miként fog változni a cégalapítás 2013-ban, ugyanis hozzászoktunk ahhoz, hogy év végén a cégvilág jogi, adminisztratív, adózási ilyenkor “árnyékos” oldalán mindig számtalan változás lát napvilágot. Emlékeztetem az olvasót a tavaly év végi változásokra, amikor is jómagam sem tudtam normálisan nyilatkozni – zavarban voltam – a Kossuth-rádióban, ugyanis még karácsonykor sem volt elfogadva a következő évi cégeljárási-cégalapítási új rend… így csak egy tervezet lehetett a kezemben, melyet ráadásul hibásan terjesztettek be, lemaradt az illetéktörvény ide vonatkozó részének talán legfontosabb részlete, azaz a jogi személyiségű gazdasági társaság cégalapítási, cégbejegyzési illetékének mértéke….

Ilyen probléma nincs idén, ugyanis, semmiféle érdemi, sőt nem érdemi változás sem várható a cégeljárásban, az idei év, amúgy is a változások éve volt, az elmúlt néhány év legnagyobb változásainak éve….  illetékemelkedés, iratminta változások, adóregisztráció, új eltiltási metódusok….

2013-ban nem lesz változás a 2012. decemberi állapothoz képest, jogi téren biztosan nem. Nem változik a cégalapítás menete, nem változik a cégalapítás feltétele, nem változik a cégalapítás illetéke, ami a cégalapítás költségeit illeti, hát….

Cégalapítási költségei…

Az államnak fizetendő díjak 2013-ban nem növekednek, így a cégalapítás 2013 -as államnak fizetendő díjai maradnak a 2012-es szinte, tehát marad az illeték, azonosítási díj, tulajdoni lap lekérdezésének (TAKARNET-használati) díja a 2012-es szinten, egyedül a cégalapítás munkadíjai, feltételei változhatnak.

Ügyvédi munkadíjak. Tavaly decemberben az egyik legnagyobb cégiroda vezetője azt jósolta, hogy 2012-ben emelkedni fognak az ügyvédi munkadíjak, – én szkeptikus voltam – és ez a számítása nem is jött be…. a cégalapítás ügyvédi munkadíjai rendkívül nyomottak, az emelés mindenképp elvárható lenne, per pillanat 12.900 forint + áfa áron lehet több cégirodán keresztül is cégalapítást megrendelni… ez biztosan nem fog csökkenni, maximum jönnek új akciók, ahol is kapcsoltan, aki mást is rendel ingyen kapja a cégalapítást stb. gondolok itt az ingyen székhelyszolgáltatásra… ez a konstrukció kiforratlanul kockázatos mind a szolgáltatást nyújtónak, mind az azt igénybe vevőnek… persze jól kidolgozott rendszerben nem fordulhatnak elő problémák…  a natúr cégalapítás ára azonban nem hiszem, hogy fog változni…

Amíg ekkora a verseny, – mindez úgy, hogy az egész piac keresleti oldala zsugorodott, hisz 2012-ben 40%-al kevesebb céget alapítottak mint idén – nem várható számottevő emelkedés, szerintem semmilyen emelkedés nem várható, minden piaci szereplő elszigetelten, egyeztetés nélkül hozza meg az árakat illetően a döntéseit, szem előtt tartva magas prioritással a magyar ügyfelek költségérzékeny, csakis a kínálati árat figyelő döntési mechanizmusát.  Az árak beragadtak, lefelé nem megy senki, azt kitermelni csak néhány nagyobb, sok szolgáltatást nyújtó vállalkozás tudja csak, nekik sem érdekük csökkenteni, a piaci szereplők egyéni árat emelő akciója pedig ügyfélvesztést okoz… a nyomott árak problémája megoldódhatna akkor, ha egy látens kéz, közösen késztetné a piaci szereplőket emelkedésre, ennek haszonélvezői pedig nem csak a cégalapítás-piaci kínálati oldalának szereplői lennének csak – véleményem szerint – az ügyfelek is jobban járnának….

Egyetlen – tágan vett – “változás”: az adóvonzatok erőteljesebb hatása cégalapításnál a kiválasztott cégformára

A cégalapításnál komolyabban kell foglalkozni 2013-ban az új adózási formákkal, gondolok itt a KATA-ra, KIVA-ra. Korábban nem volt ilyen, most hangsúlyosan megjelent: az adózás mikéntje, mértéke erőteljesen befolyásolja már a cégalapításnál a cégforma kiválasztását is. Eltérő cégformáknál, eltérő adózási forma, pl. KATA csak (!!!) bt alapításnál, kkt alapításnál választható, és később is csak ezen cégformákkal lehet választani. Ez érezhető volt már most november óta, sokkal több bt alapítás történt, mint korábban. A cégforma választás cégalapításkor hangsúlyos lesz 2013-tól, később ugyanis nagyon  költségigényes a cégforma váltása, már meglévő cégeknél kft-ből bt-vé alakulni, nem két forint, könyvvizsgálatot igénylő, hosszadalmas, hónapokig eltartó procedúra, ahol csak az államnak fizetendő díjak elérik a 70.000 forintot. Cégalapításkor gondoljuk át alaposan a cégformát, később nagyon nehéz a váltás!

Ezért 2013-tól cégalapítás előtt még fontosabbá vált a leendő könyvelővel történő konzultáció, egy rosszul kiválasztott cégforma a cég életére nézve végzetes is lehet. Sohasem kellett jobban figyelni a cégalapításra, mint 2013-tól kell, sohasem kellett még jobban körbejárni a különböző lehetőségeket, opciókat, adójogi lehetőségeket, mint 2013-tól kell! – különösen ez első céges ügyfeleknél erősen ajánlott, ahol minden forintnak helye van, ahol minden forint megtakarítása napokat jelent a cég életgörbéjén! Konzultáljunk alaposabban a könyvelőnkkel! Cégalapítás 2013 hajrá !:) Cégalapítás 2013-ban is !

Gálusz Gábor